Metabond

Megjelent a Győr Rally versenykiírása

Megjelent a Győr Rally versenykiírása

2023. Szeptember 8-10 között hosszú kihagyás után a Rally visszatér Győrbe! Mindenki izgatottan várta a versenykiírást,  hiszen a Salgó és a Mecsek Rally után Győrben versenyez harmadszor együtt mindegyik országos bajnoki mezőny.

 A  program már csütörtökön az adminisztratív és technikai átvételekkel és a pályabejárással kezdetét veszi, majd pénteken 17 órától  a győri Városháza előtt jelennek meg a versenyautók a rajtceremónián. Az est folyamán a városi gyorsasági pályabejárás következik, amelyet a versenyautókkal teljesítenek a párosok.

A verseny szombaton reggel 8:43-kor a 9,9 kilométeres Csesznek gyorsaságival veszi kezdetét. A 11,7 kilométer hosszú Olaszfalu-Tés szakasz után, a 9,4 kilométeres Tímárpuszta-Nagyveleg gyorsasági zárja az első kört. A három pályán 13:17-től újra végigmennek a párosok.

Vasárnap már hosszabb pályákon kell bizonyítani. 9:33-kor a Tényő-Ravazd gyorsasági 14.5 kilométer hosszúsággal nyitja a napot, aztán a 19,9 kilométeres Rábaring körgyorsasági következik, végül 11:09-től a Győr City Stage, vagyis a 6,5 kilométeres belvárosi gyorsaságival fejezik be a délelőttöt. Délután a Tényő-Ravazd pályán 13:42-től indul az ORB, ORC és Historic mezőny, a versenyt záró Power Stage pedig ismét a Rábaring lesz.

A célceremónia 15 órától kezdődik, szintén a győri Városháza előtt. 

Az ORB2 a pénteki rajtceremónia után a pályabejárással tölti a szombatot, majd vasárnap 11:41-től teljesítik az ORB mezőny után az öt gyorsasági szakaszt. A másodosztály számára így 75,3 kilométer a WHB Győr Rally gyorsaságijainak hossza.

Az ORB3 szintén pénteken rajtol, és az első osztály után teljesítik a szombati hat gyorsaságit. Az ő versenyük így 61,6 kilométer mért szakasz lesz.

A WHB Győr Rallyra augusztus 23-án éjfélig lehet nevezni.