Metabond

Metabond a budapesti autópiacon

Metabond a budapesti autópiacon

János úgy döntött, hogy a kaotikus gépes bemutatók után inkább saját kezébe veszi az irányítást és egyedül próbál szerencsét. Első útja a budapesti autópiac vezetett.

"Sosem felejtem el, hogy az első alkalom, amikor kimentem az autópiacra egy szombati nap volt. A kitelepüléshez megváltottam a szükséges helyjegyet, valamint jobb híján a büféstől kértem kölcsön egy kempingasztalt, hogy legyen mire kihelyezni a bemutatóeszközt, ugyanis a gépen és egy karton Metabondon kívül semmi mást nem vittem magammal.

Az emberek igen csak kíváncsiak voltak, ugyanis arra nem számítottam, hogy amíg a gépet szereltem össze, addig nagyjából 30 fős tömeg gyűlik körülöttem. Megtartottam az érdeklődőknek a bemutatót, ami akkora sikert aratott, hogy pillanatok alatt elkapkodták az egy karton, azaz 28 darab Metabondot."