Metabond

Miből is áll a Metabond?

Miből is áll a Metabond?

„Ha tudnám, mi van benne, nem Metabond lenne a neve, hanem Linczmayer-Mischung.”

Ez az örökbecsű egysoros még a kilencvenes évek derekán hagyta el János száját

2012.-ig a Metabond terméket Németországból készen kiszerelve importáltuk.

„Eleinte fogalmam se volt, mi van a Metabondban. Az eleintét értsétek úgy, hogy a 2000-es évek elejéig az összetételek terén sötétben tapogatóztam. De nem is az volt a lényeg, hogy mi van benne, hanem az, hogy működik.

Persze a szerelőket, „műszaki világbajnokokat” érdekelték az összetevők, de a hatása mindig elhallgattatta a kíváncsi hangokat. Természetesen azóta az utolsó csepp összetevőig mindent tudok az anyagról hisz már nálunk készül a végtermék. Számomra azonban a hitelesség alapja sohasem maga a termék volt, hanem az őszinte lelkesedés.

A lelkesedés, amivel először a németek mutatták meg nekem a terméket, később pedig az én lelkesedésem, amivel én tártam a világ elé a Metabondot. Utána pedig azon autótulajdonosoké, autószerelőké, akik kipróbálták és használják.”